A Capa Központ 2014 októberében alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, a díjazottak kiválasztásáról egy magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri dönt két lépcsőben. Idén májusban az első zsűrizés utolsó fordulójába került finalistákat és a három, fejenként 500 ezer forintos ösztöndíjban részesülő alkotót nevezték meg. A három ösztöndíjas feladata az lesz, hogy számoljon […]
Hónap: 2016 május

Hosszú Katinka nem engedte, hogy lefotózza az MTI fotósa
Úgy látszik nagyon megsértődött kiváló úszónőnk, Hosszú Katinka az állami hírszolgáltatóra az MTI-re is, hiszen Kovács Anikónak az MTI külsős fotósának nem engedte meg, hogy a londoni úszó-Európa-bajnokságon szerzett érmeivel lefényképezhesse. A meglehetősen szokatlan és furcsa lépésről a fotós számolt be csalódottan Facebook oldalán – számol be a Magyar Nemzet: [pullquote align=”full” cite=”” link=”” color=”” class=”” […]

Nikon bemutatónap a pécsi Árkádban, a Fotoplus üzletében
Budapest mellett Pécsett is igen nagy a fotósélet, éppen ezért a pécsi Nikon tulajdonosoknak bizonyára örömteli hír, hogy holnap (2016. 05. 20.) a pécsi Árkádban, ingyenes állapotfelméréssel és szenzortisztítással egybekötött bemutatónapot tart a Nikon Magyarország a Fotoplus szaküzletében. Az újdonságok iránt érdeklődőknek is érdemes ellátogatni az eseményre, mivel a Nikon D500-at, és a Nikon SB-5000 rádióvezérelt […]

Hova tűnt a canon.com domain név?
Jó ideje elérhetőek az egyedi domain nevek cégek, városok, közigazgatási egységek számára, ha 15 millió forint körüli összeget kifizetnek a felső szintű domain neveket kezelő szervezetnek, az ICANN-nak és az regisztrálja is őket. Így a .com, .hu és a többi jól megszokott domain végződés után találkozhatunk teljesen egyedi (.budapest, .cafe, .google), nevekkel is, többek közt […]

A Canon is nagyon sikeres volt a TIPA-n
A világ fényképészeti magazinjait tömörítő szövetség, a Technical Image Press Association (TIPA – Fotótechnikai Lapok Világszövetsége) minden évben díjazza az elmúlt 12 hónapban megjelent fotós és videós termékeket, többek közt fényképezőgépeket, objektíveket és nyomtatókat. A szervezet az idén öt különböző kategóriában találta a Canon termékeit a legjobbnak. A TIPA 2016-on ezek a Canon termékek bizonyultak […]

A Nikon D5 és a D500 is TIPA díjat kapott
A Nikon három terméke is megkapta a tekintélyes, 2016-os TIPA-díjat, melyet meghatározó a Technical Image Press Association (TIPA) nemzetközi szervezet adományoz. A Nikon D5 DSLR fényképezőgép a Legjobb DSLR Professzionális/Mozgó Téma fényképezőgép, a Nikon D500 a Legjobb APS-C DSLR Szakértő, a SnapBridge pedig a Legjobb Képfeldolgozás-Innováció díjat nyerte el. A 2016-os TIPA-díjra számos kategóriában, a […]

Pentax K-3 II. teszt: nagymenő a nehézfiúk közt
Igazi nehézfiúkkal kell megküzdenie a vásárlók kegyeiért a Pentax K-3 II-nek, ugyanis a Canon 70D (aminek már piacon az utódja a 80D) és a Nikon D7200 különösen népszerű készülékek kiemelkedő tudással, ezeket kell überelnie a Pentaxnak. Ahhoz, hogy ez sikerüljön bizony le kell nyűgöznie a fotóst, olyan szolgáltatásokat kell nyújtania, amit a konkurencia nem tud. […]

Csúcs vaku és puskamikrofon a Canontól
Két új, EOS-rendszerhez tartozó digitális fényképezőgépekkel kompatibilis kiegészítőt jelentett be a Canon: a Speedlite 600EX II-RT típusjelzésű vakut és a DM-E1 irányított sztereó mikrofont. Speedlite 600EX II-RT A Speedlite 600EX II-RT elődjéhez hasonlóan egy olyan nagy teljesítményű vaku, amellyel teljes körűen gondoskodhatunk a megfelelő megvilágításról. Elődjéhez képest akár 50 százalékkal több folyamatos villanásra képes […]

Nagyon különleges makróobjektívet mutatott be a Canon
Tegnap hírt adtunk arról, hogy érkezik egy ledfényvilágítású makró objektív a Canontól, most végre hiteles információkkal is szolgálghaunk, ugyanis a Canon ma többek között hivatalosan is bemutatta az EF-M-es 28 mm-es f/3.5 fényerejű makróoptikáját, amit tükör nélküli, cserélhető objektíves gépeihez tervezett. Igazi kuriózum, hogy a kisméretű és könnyű objektív a világ első objektívje beépített makróvakuval. […]

A Canon válasza az okostelefonoknak: bemutatkozik a PowerShot SX620 HS
Új kompakt méretű ultrazoomos fényképezőgépet mutatott be a Canon: a PowerShot SX620 HS modellel a japán gyártó célja az, hogy ütős alternatívát nyújtson az okostelefonnal fényképezőknek, mivel azok tudása jóval gyengébb a fényképezőgépekénél. Éppen ezért ez a típus a telefonokhoz hasonlóan könnyen zsebre vágható, az elkészült fotók effektezhetők és gyorsan megoszthatók. Ráadásul a kompakt kis […]

Canon újdonságok a láthatáron!
A naprakész belső információkkal rendelkező, japán nyelvű digicame-info.com közölte a pár nap múlva bejelentésre kerülő két Canon újdonság fényképét és főbb paramétereit. Konkrétan az innovatív EF-M28mm F3.5 IS STM objektívről van szó, amit Canon MILC-ekre terveztek és a Canon Speedlite 600EX II-RT vakuról. EF-M28mm F3.5 IS STM Macro Friss, hiteles információk az új objektívről! Igazán […]

New Cosmos of Photography 2016 fotópályázat a Canontól
A Canon idén is meghirdette New Cosmos of Photography 2016 elnevezésű nemzetközi fotópályázatát. Az 1991 óta évenként megrendezett versennyel a Canon olyan új fotósokat kíván felfedezni, kinevelni és támogatni, akik a lehető legkreatívabban állnak hozzá a fotózáshoz. „A New Cosmos of Photography versenyre már leginkább a siker kapujaként tekintenek a kezdő fotósok, hiszen híres fotósokkal, […]

Hatalmas balhéba keveredett Steve McCurry! Photoshop-olta fényképeit!
Az Index egy olasz lapra hivatkozva írja, hogy a közismert afgán lány kép fényképésze jókora slamasztikába keverte magát azzal, hogy utazó kiállításának egyik, Kubában készült fotóján jól kivehető Photoshop-os klónozás történt – ezt egy olasz fotográfus fedezte fel. Csoda, hogy eddig senki nem bukkant a nyomára, hiszen azért egy komoly szakmai stáb dolgozik Steve McCurry […]

Autofókuszos Samyang optikák érkeznek!
Örömteli hírrel lepte meg a koreai Samyang a Sony tükör nélküli full-frame-es gépeivel rendelkező rajongóit, ugyanis rövidesen piacra kerülnek az E-bajonettes autofókuszos optikái! A mai bejelentés szerint egy 50 mm-es f/1,4-es és egy 14 mm-es f/2,8 legnagyobb fényerejű lencse kerül hamarosan a boltok polcaira. Annyit lehet tudni róluk, hogy az 50 mm-es esetében 9 lencsetag […]