Több mint harminc külföldi fotóriportert állított elő a macedón rendőrség

A fotózás gyakran nem csak a szép városok, varázslatos tájak, boldog szerelmespárok megörökítéséről szól, hanem a kőkemény valóság ábrázolásáról is. Ezt a munka gyakran veszélyes, mivel hol a helyszínen tartózkodó fotóriporter a szemben álló felek közt találja magát, hol pedig a hatóságok áldozatává válik, mint most Macedóniában, ahol a rendőrség hétfőn több mint harminc külföldi fotóriportert, illetve újságírót állított elő, akik a görög Idomeni táborából indult migránsokat kísérték – közölte az MTI helyszínen tartózkodó fotósa, akit szintén előállítottak.

MTI Fotó: Balogh Zoltán
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az MTI munkatársa telefonon elmondta, hogy mintegy 2-3 ezer migráns délután három óra előtt indult útnak a görögországi menekülttáborból, ahol így szinte senki nem maradt. A tömeg a borongós, hűvös időben mintegy 20 kilométeres úttal megkerülte a görög-macedón határon felhúzott kerítést, közben két derékig érő kisebb folyón is átkelt.

Idomeni, Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Idomeni,
Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A menet a második folyó keresztezését követően egy macedón faluba jutott, ahol rendőrök várták a tömeget, majd a migránsok közül kiemelték a fotóriportereket, illetve újságírókat, akiket egy közeli rendőrségre vittek.
A távirati iroda fotóriportere szerint a macedón rendőrség tiltott határátlépéssel gyanúsította meg az újságírókat, akikkel azt közölte, 260 eurós bírság ellenében elhagyhatják Macedóniát, ahova fél évig nem térhetnek vissza. Az MTI fotósa elmondta, a rendőrség szerint a bírságot ki nem fizetők elhúzódó bírósági eljárásra, majd annak végén még komolyabb bírságra számíthatnak. Megjegyezte, a második folyó átlépését követően semmi jele nem volt annak, hogy Macedóniába léptek, így az újságírók tudtukon kívül keresztezték a görög-macedón határt.

MTI Fotó: Balogh Zoltán
MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI