A múltkor már írtam egy olyan képlopásos esetről, ami velem történt meg. Miszerint: kérdezés, és persze fizetés nélkül ellopta egy viszonylag nívósabb programajánló magazin az egyik fotómat. Akkor már nagyon elegem lett ebből a dologból, ugyanis az már a sokadik alkalom volt! Később megegyeztem velük egy méltányosabb összegben, de tudtam, ha előfordul még egy hasonló szituáció, akkor jogi lépéseket teszek!
[perfectpullquote align=”full” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Most megint szembetaláltam magam az egyik fényképemmel. Ügyvédhez fordultam! Beperelem a képlopót! [/perfectpullquote]
Feleségemmel és kisfiammal fagyizni mentünk a belvárosba Pécsett, a lakhelyemen. Fagyizás közben sétálgatva arra lettem figyelmes, hogy az egyik souvenir bolt kirakatában ott díszeleg egy olyan 2017-es naptár, aminek a borítóján az én fotóm van. Készítettem róla egy full amatőr képet bizonyítékul a telefonommal, íme:
Mivel egészen biztos, hogy ilyen célra nem adtam el a fotómat, így kijelenthető: jogtalanul használta fel valaki és készített belőle naptár illusztrációt!
Ma megkértem a feleségem, hogy vegyen ebből a naptárból egy példányt. Átnéztem az oldalakat és még két saját felvételt találtam. Mutatom:
Úgy látszik, hogy nagyon rápörgött az “alkotó” a város fő nevezetességéről, a Dzsámiról lőtt fotóimra. Amiket nagy valószínűség szerint a Facebookról szedett le. Azért gondolom, hogy onnan, mert régebben nem figyeltem a vízjelezésre és a lehető legnagyobb méretben töltöttem fel. Ha valaki pedig a “kép megnyitása új ablakban” opcióval szemléli meg a képet, akkor viszonylag nagy felbontásban és nyomtatáshoz még jó minőségben le is töltheti.
Nem csak engem érint ez az sztori, mivel más fényképészek fotója is van benne – gyaníthatóan hasonlóan kreatív módon felhasználva. Szóval: többünket is érint ez a mostani ügy!
Már nem tudok jófej lenni és persze a sokadik képlopás miatt nem akarom, hogy bárki is egy kis ejnye-bejnyével megússza! Ezért a mai napon ügyvédhez fordultam és precedenst teremtve jogi útra terelem a dolgot!
Egészen biztos, hogy jó eséllyel indulok egy ilyen ügyben a képeimet eltulajdonítóval szemben, hiszen hasznot húzott a fotóimból! A fényképeket fő motívumként, illusztrációnak használta “kreálmányához”, vagyis ezek a termék fő alkotórészét jelentik, amiért pénzt kapott!
Ami külön dühítő, hogy a naptáron semmiféle kiadó vagy felelős szerkesztő, bármiféle elérhetőség sincs feltüntetve. Viszont azt nem állíthatom, hogy a souvenir bolt lenne az elkövető, mert lehet, hogy csak ők is megvásároltak valakitől/valakiktől és csak forgalomba hozták. Lehet, hogy máshol is kapható (volt). Mindegy is, ezt már nem nekem kell kideríteni…
[perfectpullquote align=”full” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ha megnyerem a pert, vagy peren kívül megtudok egyezni egy komolyabban vehető összegben, akkor a teljes bevételt a Szívbeteg Gyermekekért Alapítványnak ajánlom fel! [/perfectpullquote]