Itt az új Canon 80D

A Canon hivatalosan is bejelentette új fényképezőgépének, a középkategóriás 80D megérkezését, ezzel együtt egy videósoknak szánt 18-135mm-es objektív piacra dobását is.

A fényképezőgép 24, 2 megapixeles CMOS-érzékelőt és 45 pontos keresztszenzoros autofókusz rendszert kap, amely kevés fénynél is pontosan fókuszál, ami -3FÉ értéknél is használható lesz. Továbbá:

  • 7560 képpontos RGB+IR fénymérő érzékelővel szerelik fel a helyesebb expozíciószámításhoz.
  • Tökéletesítették a képfeldolgozásárt felelős DIGIC 6 képfeldolgozó processzort is.
  • A Dual Pixel CMOS AF rendszert, az érzékelőalapú, fázisérzékelő autofókusz (AF) technológiát is fejlesztették, így a gyár ígéretei szerint élőkép és videó módban még gyorsabb lesz fókuszálási sebesség.
  • Megjelenik ebben a típusban a villódzásérzékelő (A mesterséges fényforrások egy része (pl.: neon) csak a szem számára tűnik úgy, hogy folyamatosan ugyanolyan intenzitású fényt bocsát ki. A gép érzékeli a különbségeket és a csúcsfénynél exponál.)
  • Az ISO értéket – mint ahogyan az előd esetében is – ISO 25 600-ig bővíthetjük.
  • Továbbfejlesztették a keresőt, amely majdnem 100%-os lefedettséget biztosít.
  • A beépített WI-FI és NFC segítségével egyszerűbbé válik a képek áttöltése Apple és Android rendszerű okostelefonra, tabletre.
  • Videósok örülni fognak annak, hogy full HD felbontásban 60 filmkockát is rögzíthetnek és, hogy MP4-ben is lehetőség lesz felvételeket készíteni.
  • Timelapse videó készítés.
  • Élő módban pedig a rugalmasabban forgatható Clear View LCD II monitor követhetjük az eseményeket.

Mint ahogy már arról írtam, új objektívet is készített a Canon, amely nem a paramétereivel válik ki társai közül, hanem egyedi variózási technikájával amit egy felcsatolható adapter biztosít. A 18-135mm  f/3,5-5,6-os objektívet egy új fejlesztésű fókuszáló motor, a Nano USM mozgatja. A most bemutatott Canon D80 pedig WI-FI-n kommunikál vele, így zökkenőmentesen lehet vele variózni felvételkészítés közben.

A Canon EOS 80D fényképezőgép ára EF-S 18-135mm-es f/3,5-5,6-os IS USM objektívvel a tervek szerint márciustól lesz megvásárolható az Egyesült Államokban, kiskereskedelmi ára 1799 dollár lesz, a váz “csak” 1199.00 dollár lesz. Az új objektív önmagában 599,99 dollárba fog kerülni.

Canon EOS 80D részletes műszaki adatok:

Képérzékelő mérete: 22,3 mm × 14,9 mm CMOS

Tényleges pixelszám: kb. 24,20 megapixel

Teljes képpontszám: kb. 25,80 megapixel

Képméretarány: 3:2

Képfeldolgozó egység: DIGIC 6

Objektív: EF/EF-S

Gyújtótávolság szorzószáma: a fókusztávolság 1,6-szeresének felel meg

Fókuszálás: TTL-CT-SIR CMOS-érzékelővel

AF-rendszer/AF-pontok: 45 kereszt típusú AF-pont (45 f/5,6 kereszt típusú AF-pont, 27 f/8 pont [9 kereszt típusú], a középpont f/2,8 és f/5,6 kettős kereszt típusú)¹

AF-hatótávolság: -3 és 18 Fé között (23 °C-on, ISO100 esetén)

AF-módok: AI Focus, One Shot, AI Servo, AF-pont kiválasztása, automatikus kiválasztás: 45 pontos AF, manuális kiválasztás: egypontos AF, manuális kiválasztás: zóna AF, manuális kiválasztás: nagy zóna AF, az AF-pontok a függőleges és a vízszintes képrögzítéshez külön-külön is kiválaszthatók.

Kiválasztott AF-pont megjelenítése: kijelzés a transzmisszív LCD keresőképernyőn és agyorsvezérlő képernyőn

Fénymérési módok:
7560 pixeles RGB+IR fénymérés-érzékelő
A 63 szegmensre (9×7) osztott terület mérése
(1) Kiértékelő fénymérés (bármely AF-ponthoz csatolható)
(2) Részleges fénymérés (kb. a kereső területének 6,0%-án)
(3) Szpot fénymérés (kb. a kereső területének 3,8%-án)
(4) Középre súlyozott átlagoló fénymérés

ISO-érzékenység**
Auto (100-16000), 100-16000 (1/3 vagy egész lépésekben), az ISO-érzékenység H: 25600 értékig bővíthető
Videofelvétel készítése közben: Automatikus (100–12 800), 100–12 800 (1/3 lépésekben vagy egész lépésekben) Az ISO H: 25 600 értékig bővíthető

Zár: elektronikusan vezérelt redőnyzár

Zársebesség: 30–1/8000 mp (1/2 vagy 1/3 lépésenként), Bulb (Teljes záridőtartomány. A beállítható tartomány a fényképezési módtól függ)

Kereső: pentaprizma, nagyítás: kb. 100%

Tükör: gyors visszatérésű, félig áteresztő tükör (40:60 arányban áteresztő, EF 600 mm f/4 IS USM vagy kisebb használata esetén nincs tükörelsötétedés)

A keresőben megjelenő adatok: automatikus élességállításra vonatkozó információk: AF-pontok, fókuszellenőrző fény, AF-területválasztási mód
Expozícióra vonatkozó információk: záridő, rekeszérték, ISO-érzékenység (mindig látható), AE-rögzítés, expozíció szintje/expozíciókompenzáció, szpot fénymérés mérőköre, expozíciós figyelmeztetések, expozíciósorozat.
Vakuval kapcsolatos információk: vakukészenlét, nagy sebességű vakuszinkron, FE-rögzítés, vaku-expozíciókompenzáció, vörösszemhatás-csökkentő lámpa.

Képinformációk: kártyainformációk, sorozatfelvételben rögzíthető képek maximális száma (2 szemjegyig), csúcsfényárnyalat-elsőbbség (D+).

Kompozíció adatai: rács, elektronikaszint, képarány

Egyéb információk: akkumulátor töltöttségi szintjének ellenőrzése, figyelmeztető jelzés, villódzásérzékelés

LCD kijelző: Változtatható szögű, 7,7 cm-es (3,0″), 3:2 képméretarányú Clear View II TFT érintőképernyő, kb. 1 040 000 képpont, képátfogása kb. 100%

Vaku: Beépített vaku GN (ISO 100, méter) 12, beépített vaku képfedése max. 17 mm fókusztávolság (35 mm-esre vetítve: 27 mm), beépített vaku újratöltési ideje kb. 3 másodperc

Vakumódok: automatikus, manuális vaku, integrált Speedlite jeladó, vörösszem-korrekció, X-Sync érintkező: 1/250 mp
vaku-expozíciókompenzáció: +/-3 Fé, 1/2 vagy 1/3 lépésekben, vaku-expozíciósorozat: van, természetesen kompatibilis külső vakuval, vaku-expozíciórögzítés: van, szinkron a második redőnyre: van, vakupapucs/PC-csatlakozó: van/nincs. Kompatibilis külső vakuk: E-TTL II EX-sorozatú Speedlite vakuk, vezeték nélküli, optikai többvakus rendszerekkel kompatibilis.

Felvételkészítési módok: Intelligens jelenetválasztó automatika (állókép és videó), Vaku kikapcsolva, Kreatív automatika, SCN (Portré, Tájkép, Közelkép, Sport, Éjszakai portré, Kézi éjszakai üzemmód, HDR háttérfény-kompenzáció, Étel, Gyerekek, Gyertyafény), Kreatív szűrők, Program AE, Záridő-előválasztásos AE, Rekesz-előválasztásos AE, Manuális (állókép és videó), Bulb, Egyéni

Képstílusok: Auto, Normál, Portré, Tájkép, Finom részlet, Semleges, Élethű, Monó, Saját beállítás (3 db)

Színtér: sRGB és Adobe RGB

Képfeldolgozás: csúcsfényárnyalat-elsőbbség, automatikus Megvilágítás-optimalizálás (4 beállítás), zajcsökkentés hosszú expozíciónál, zajcsökkentés nagy ISO-érzékenységnél (4 beállítás), sorozatfelvételes zajcsökkentés, objektív peremsötétedés automatikus korrekciója és kromatikus aberrációjának korrekciója.

Kreatív szűrők: (Szemcsés fekete-fehér, Lágy fókusz, Halszemhatás, Merész művész effektus, Vízfestmény effektus, Játékkamera effektus, Miniatűr effektus).

Többszörös expozíció lehetősége.

Felvételi módok: egy kép, sorozatfelvétel L, sorozatfelvétel H, önkioldó (2 mp+ távoli, 10 mp+ távoli), csendes egyképes felvétel, csendes sorozatfelvétel.

Sorozatfelvétel: max. kb. 7 kép/mp (a sebesség legfeljebb 110 kép (JPEG) (UHS-I kártyával), vagy 25 kép (RAW) (UHS-I kártyával) rögzítéséig tartható).

Időközmérő: Beépített, a felvételek számára 1-99 vagy korlátlan választható. Bulb időzítő lehetséges

Fénymérés: valós idejű kiértékelő fénymérés képérzékelővel, kiértékelő fénymérés, részleges fénymérés, szpot fénymérés, középre súlyozott átlagoló fénymérés

Állókép típusa: JPEG: finom, normál (Exif 2.30 [Exif Print] kompatibilis) / Design rule for Camera File system (2.0), RAW: RAW, M-RAW, S-RAW (14 bites, Canon eredeti RAW 2. verziója),

RAW + JPEG egyidejű rögzítése: van, a RAW + JPEG, M-RAW + JPEG, S-RAW + JPEG bármilyen kombinációja lehetséges

JPEG Képméret:
JPEG 3:2: (L) 6000×4000, (M) 3984×2656, (S1) 2976×1984, (S2) 1920×1280, (S3) 720×480
JPEG 4:3: (L) 5328×4000, (M) 3552×2664, (S1) 2656×1992, (S2) 1696×1280, (S3) 640×480
JPEG 16:9: (L) 6000×3368, (M) 3984×2240, (S1) 2976×1680 (S2) 1920×1080, (S3) 720×408
JPEG 1:1: (L) 4000×4000, (M) 2656×2656, (S1) 1984×1984, (S2) 1280×1280, (S3) 480×480
RAW: (RAW) 6000×4000, (M-RAW) 4500×3000, (S-RAW) 3000×2000

Videó típusa:
MOV/MP4 (videó: H.264 intra képkocka/inter képkocka, hang: lineáris PCM/AAC, a rögzítési szint manuálisan állítható)

Videó mérete:
1920×1080 (59,94, 50 képkocka/mp) inter képkocka
1920×1080 (29,97, 25, 23,98 képkocka/mp) intra vagy inter képkocka
1920×1080 (29,97, 25) lite inter képkocka
1280×720 (59,94, 50 képkocka/mp) inter képkocka
1280×720 (29,97, 25) lite inter képkocka

Videó hossza:
Max. időtartam: 29 perc 59 másodperc, Max. fájlméret: 4GB (Ha egy videofájl mérete túllépi a 4 GB-ot, automatikusan új videofájl jön létre)

25 nyelv:
Angol, német, francia, holland, dán, portugál, finn, olasz, norvég, svéd, spanyol, görög, orosz, lengyel, cseh, magyar, román, ukrán, török, arab, thai, egyszerűsített kínai, hagyományos kínai, koreai és japán

Videokimenet: (PAL/NTSC) (USB-csatlakozóba építve), HDMI mini kimenet (HDMI-CEC kompatibilis), külső mikrofon (3,5 mm-es sztereó mini jack), fejhallgató-csatlakozó (sztereó mini jack).

Kártya típus: SD, SDHC vagy SDXC (UHS-I) kártya

Váz anyaga: polikarbonát gyanta speciális vezetőképes üvegszállal

Méret (szé×ma×mé):

139,0×105,2×78,5 mm

Tömeg (csak a váz):

Kb. 730 g (CIPA tesztelési szabvány, akkumulátorral/elemekkel és memóriakártyával)

Beépített Wi-Fi átvitel:
Az okoseszközökhöz való csatlakozás Android 4.0–4.4/5.0–5.1 vagy iOS 7.1/8–8.3 verziókkal lehetséges.
Az NFC-kapcsolat csak kompatibilis androidos eszközökkel lehetséges.
Az EF-S 18-135mm f/3.5-5.6 IS USM Wi-Fi-n távvezérelt zoomolása az opcionális PZ-E1 nagy teljesítményű zoomadapter segítségével csak az EOS 80D készüléken érhető el kompatibilis okoseszközön keresztül (a fentiek szerint), vagy a mellékelt EOS Utility szoftvert használva.

Objektívek: összes EF típusú objektív

Vaku: Canon Speedlite vakuk (90EX, 220EX, 270EX, 270EX II, 320EX, 420EX, 430EX, 430EX II, 430EX III-RT, 550EX, 580EX, 580EX II, 600EX, 600EX-RT, MR-14EX makró körvaku, MT-24EX makró ikervaku, ST-E2 Speedlite adó, ST-E3-RT Speedlite adó)

*EF300mm f/2.8L IS USM objektívvel, 50 k/h mellett

**Ajánlott expozíciós index

Lábjegyzetek

AF-rendszer/AF-pontok – ¹A kereszttípusú AF-pontok száma a használt objektívtól függ

Sorozatfelvétel – ¹A Canon vizsgálati körülményei szerint, JPEG, ISO 100, Normál képstílus. A témától, a memóriakártya márkájától és kapacitásától, a képrögzítési minőségtől, az ISO-érzékenységtől, a felvételi módtól, a képstílustól, egyedi funkcióktól stb. függően változik.
²A maximális képkocka/mp sebesség és pufferkapacitás mértéke a fényképezőgép beállításai és a megvilágítás függvényében csökkenhet

Akkumulátor egy töltéssel – ¹A CIPA szabványnak megfelelően, a fényképezőgéphez mellékelt akkumulátorok és memóriakártya használatával (ellenkező megjegyzés hiányában)