Szakmai délután a Canonnal a EOS rendszer 30. szülinapja alkalmából

Szakújságírónak vagy éppen szakmai bloggernek lenni különösen jó érzés abban az esetben, mikor személyesen találkozhatunk egy bemutatón a sajtós kollégákkal, vagy éppen valamelyik hazai márkaképviselet szakembereivel, hiszen ilyenkor bőséggel van idő és lehetőség átbeszélni azokat az aprólékos szakmai kérdéseket, amit amúgy a hétköznapokban nem tudnánk megtenni laikus ismerőseinkkel. A Canon tegnap nyújtott egy ilyen találkozóra lehetőséget az EOS rendszer fennállásának 30. évfordulója és három új fényképezőgép alkalmából. 

A helyszín is kellő alap volt a családi hangulatú beszélgetésekhez, hiszen egy magánlakást választottak ki a Canon marketingesei az összejövetelre a Budai Vár tőszomszédságában. Csodálatos panorámával és két cuki kaméleonnal, mint portréalanyokkal, a most bemutatott EOS 77D, 800D és EOS M6 fényképezőgépek teszteléséhez. (A Canon EOS 77D-vel lőttem pár tesztfotót, amit rövidesen be is mutatok egy bejegyzésben!)

Fotó: Canon

Kováts Botond és Lató Péter, a japán vállalat hazai képviseletének szakemberei előadásaikban emlékeztettek, arra, hogy az EOS-rendszer első tagjai az 1987 márciusában piacra került EOS 650 típusjelzésű tükörreflexes (SLR) filmes fényképezőgép, és az azzal kompatibilis EF objektívek voltak. A név nem más, mint az „Electro Optical System”, vagyis az elektrooptikai rendszer rövidítése, amely az angol írásmódban azonos Éósszal, aki a görög mitológiában a hajnal istennője.
Harminc évvel korábbi bemutatásakor az EOS-rendszer legfontosabb újítása az volt, hogy az ezzel kompatibilis fényképezőgépek kizárólag elektronikus, nem pedig mechanikus úton vezérelték az objektívek fókuszát. E kialakítás révén a lencséket mozgató motorokat már az objektívbe is be lehetett építeni, ami mára széles körben alkalmazott gyakorlattá vált a teljes iparágban.

A kattintástól a nyomtatásig…

Megismerhettük, hogy 2017-től – az iparágban egyedülálló módon – a fényképek elkészítésén és nyomtatásán túl, a fotók életének minden szakaszában milyen támogatást tudnak adni a „képíróknak” – ahogy fogalmaznak sajtóközleményükben is.

A Camera Connect alkalmazással wi-fin keresztül egy mobil telefonról is el tudjuk sütni a fényképezőgépet, illetve fotókat tudunk átmásolni mobil eszközünkre.

A Canon Photo Companion applikáció abban segít, hogy ha valaki fejleszteni szeretné a fotós tudását, akkor egyszerű feladatok végrehajtásával a legtöbbet tudja kihozni a fényképezőgépéből. Az alkalmazás EOS 1200D, 1300D, 100D, 700D, 750D, 760D, 80D, 7D Mark II, EOS M3 és M10 gépek kezeléséhez ad modellre bontott tanácsokat, mintaképeket, és végrehajtható feladatokat, de a belekerülő gépek száma folyamatosan növekszik.

LifeCake: időutazás a szülőknek – egy olyan biztonságos fotótároló, illetve -megosztó eszköz, mellyel a családi fotóalbum csak azokhoz jut el, akiknek valóban szeretnénk azt megmutatni. Az alkalmazással végig kísérhető ahogy a gyerekek felnőnek, a feltöltött képek mellett látjuk, hogy a gyermek az adott fotón pontosan mennyi idős, a képek kommentelhetőek, megoszthatóak. Az alkalmazásból közvetlenül lehet nyomtatni, vagy fotókönyvet illetve posztert, naptárat, igény szerint mobiltelefon tokot rendelni. Ugyan ez az alkalmazás egyelőre még csak angol nyelven érhető el, de a benne szereplő könnyen értelmezhető ikonoknak köszönhetően nincs szükség nyelvtudásra a használatához.

Az Irista ugyancsak tárhelyként üzemel. Ezen az oldalon – akár csak a LifeCake esetében – a képeinket eredeti felbontásban tudjuk tárolni egy reklámmentes környezetben és csak azok férhetnek hozzá az egyes képekhez, akiknek erre feljogosítást adunk, azaz elküldjük a képek linkjét. Az Iristán könnyen megtalálhatóak a korábbi fotók, hiszen azokat a program időrendbe teszi, illetve szűrhetünk géptípusra (telefonra is) vagy objektívre is. A képeket természetesen fel lehet tölteni tömörítettelen formában is. Nagyon fontos, hogy ennek a két platformnak az esetében a képek szerzői joga mindig a készítőnél marad.

A képek nyomtatásának az egyik kedvelt formája a fotókönyvek készítése. A Canon Dreamlabo 5000 gépén készülő hdbook professzionális minőségben őrzi meg az emlékeket az utókor számára. A gyönyörű képek mellett a különleges kötészeti munkának köszönhetően a lapok teljesen kihajthatóak, így a képek egyetlen részletét sem takarja el a hajtás. 

A komplex szolgáltatáscsomag mellett – ahogy írtam – lehetőségem volt a 77D gyors megismerésére is. Rövidesen le is tölthetitek az új géppel készült képeket egy másik bejegyzésben! 🙂