Tényleg befejezte a Sony a tükörreflexes gépek fejlesztését?

Éppen múltkor írtam arról a meglepő értesülésről, miszerint nagyon is elképzelhető, hogy az A-bajonettes objektívekkel kompatibilis α99-es Sony új változattal jelenik meg a jövőben. (Számos híresztelés jelent meg korábban ugyanis azzal kapcsolatosan, hogy a japán cég csak és kizárólag a tükör nélküli, cserélhető optikás fényképezőkre kíván koncentrálni.) Most azonban a kedélyeket alaposan lehűtő pletykák láttak napvilágot a tükrös vonal fejlesztését illetően a Photorumors oldalán. Arról írnak összefoglalva, hogy az A-bajonettes lencsék mindössze csak 1%-át teszik ki a Sony forgalmának, ami azért piszkos mód kevés. Vagyis ebből a napnál is világosabban kiderül: nem népszerűek ezek a termékek. Ráadásul a Sony viszonylag olcsón A-bajonettes optikákhoz adaptert is kínál, amit E-bajonettes gépekre szerelhetünk rá – így nem lenne meglepő, ha végleg bezárna a bazár a Sonynál tükörreflexes gépek részlegén. Minden eddigi tükrös gép tulajdonosát pedig átterelve a MILC vonalra.

Azért persze nem feltétlen kell temetni az A-bajonettet, hiszen éppen tavaly megjelent az APS-C szenzoros α68. De ugyanezen a blogon rögtön azzal hozakodnak elő rosszmájúan, hogy csak amiatt, hogy a raktárakban porosodó A-bajonettes objektíveket kisöpörjék.

A címben szereplő kérdésre a leghelyesebb válasz az lehet: úgyis a piac fog dönteni! Ha nagy kereslete a Sony MILC-einek, de eközben a kutyát sem érdekli a tükörreflexes gép, akkor lehet, hogy tényleg búcsút inthetünk ezeknek a masináknak! Nem lenne ok a szomorúságra, mivel az E-bajonettes fényképezőgépek kifejezetten nagyszerű eszközök, ráadásul objektívkínálatuk is parádéssá vált! Mi múltkor egy α7RII teszteltünk, és igazán meggyőzött minket!