Egy igazán személyes hangvételű bejegyzés következik itt a Fotoblog.hu oldalon, hiszen ez pont velem – ennek a honlapnak a tulajdonosával – esett meg!
Pár napja hivatalos voltam egy céges rendezvény fotózására. Úgy ahogy kell, szépen fel is készültem: két fényképezőgép bekészítve, egy Canon 5D és egy 70D, vakuk, akksik, memóriakártyák, objektívek szép számmal. Késő estig tartott a munka, de nagyon élveztem, mert mindig öröm számomra mosolygós embereket fotózni! Szerencsére mind a két gépet használtam, talán a full frame-esemmel többet is lőttem, mint az APS-C-s fényképezőmmel. Viszont voltak olyan momentumok, amit a kisebbik érzékelőssel örökítettem meg. És most következik a lényeg: másnap reggel szeretném megtekinteni a fotókat, az 5D-ről simán át is pakoltam a külső vinyóra, de következett a 70D és annak a Kingston típusú (Kingston SDHC kártya 32 GB Class10 UHS-I 45MB/s) memóriakártyán tárolt adatainak az áttöltése. Vagyis, következett volna, mert a 32 GB-os kártyából semmit sem látott a laptop, sem pedig a fényképezőgép, sőt, a régi kis Canon 550D-m sem! Másik laptop sem ismerte fel, miközben mindenfajta partíciókezelő programot hívtam segítségül, hátha látja valamelyik. De nem, nem és nem! Semmi! Valószínűleg az elektronikája döglött meg. Ami idáig oké is lenne, ha nem lett volna rajta olyan anyag, amiért fizetnek is! Túl azon, hogy számomra roppant kínos és kellemetlen, hogy nem tudok 100%-os képanyagot átadni, kimondottan dühítő is! Csak, hogy azt említsem: nem egy céges estét fotózok, hanem valakinek az esküvőjét! Mi van ilyenkor? Ez esetben kit terhel a felelősség? A fotóst? A memóriakártya gyártóját? Fontos információ, hogy a memóriakártya mindössze csak 2 hónapja lett vásárolva, tehát nem egy agyonhasznált darab volt!
Most megpróbálok utánajárni a kérdésnek! Egyelőre nem járható út nekem, hogy a szaküzletben kicserélik, hiszen ezek után folyton attól retteghetek, hogy mi van, ha egy esküvőmet, keresztelőmet vagy valamilyen fontos rendezvényemet agyonvág egy kártya!
A történethez még az is hozzátartozik, hogy mielőtt ezt a 32 GB-os kártyát vásároltam, egy szintén Kingston típusú (Kingston SDHC kártya 16 GB Class10 UHS-I 45 MB/s) memóriakártyám ment tönkre. Szerencsére arról még a hibajelenség előtt lementettem az esküvős képeket!
Szóval most a Kingston hazai képviselőjét fogom megkérdezni arról, hogy mit tud javasolni arra vonatkozólag, hogy a memóriakártya képanyagát visszanyerhessem!