A Kállai ’90 emlékévhez kapcsolódóan Keleti Éva fotóművész képeiből nyílt kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Az 57 színházi fotóból álló, a Tanú című klasszikusból is jól ismert Kállai Ferenc életpályáját és jelentős szerepeit bemutató kiállítást először tavaly Gyomaendrődön láthatta a közönség, a színészmúzeumban pedig szeptember 4-ig tekinthető meg.

Keleti Éva fotóművész felidézte, hogy Kállai Ferenc azok közé a színészek közé tartozott, akiknél soha sem érezte a színész-fotográfus viszonyt. Mint hozzátette, [pullquote align=”full” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]”természetes volt, ahogy ezek a képek megszülettek, nagyon könnyű és boldogságos volt vele dolgozni.”[/pullquote]
Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes és kiváló művész, a magyar színházi fotózás iskolát teremtő személyisége, már 1960-tól a magyar színházfotózás meghatározó szereplője volt, képei a magyar színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő művészeit és előadásait örökítette meg.
1954-1976 között riporterként dolgozott a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, az MTI-nél, 1976-1989 között az Új Tükör fotóriportere, képszerkesztője, főszerkesztő helyettese, majd a Színházi Élet képszerkesztője volt. 1991-1992 HT Press sajtóügynökség, a Gamma Képügynökség fotós főszerkesztője, majd 1993-tól a Ferenczy Europress vezető munkatársa, fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában. Több alkalommal tagja volt az Interpress, valamint a Photo World Press Photo zsűrijének. Az Országos Színháztörténeti Múzeum Színházi Adattárában több mint háromezer felvételét őrzik.
A kiállításon látható válogatás a Film Színház Muzsika sorozat Kállai Ferenc című kötetének elvét követve született meg, kiegészítve egyéb fotókkal.
A tárlatot a budapesti Kállai Ferenc Alapítvány, a Gyomaendrődi Kállai Ferenc Népfőiskola, valamint a MASZK Országos Színházi Egyesület közreműködésében meghirdetett, 2015 októberétől 2016 októberéig tartó Kállai 90 emlékév részeként rendezték meg a művész születésének 90. évfordulója alkalmából.