Nikon D500 – az szuperhős

A Nikon D500-at a fejlesztőmérnökök úgy alkották meg, hogy az a legkényesebb, legfaramucibb ízlésű és persze kifejezetten igényes fotósok minden vágyát, igényét kielégítse, miközben a szenzor mérete “csak” APS-C méretű. Tulajdonképpen egy kompromisszumos választást kínálnak a vevőnek, ahol azt kell mérlegelni, hogy lemond a nagyobb érzékelővel járó előnyökről (kis mélységélesség, kisebb zaj nagyobb ISO-nál, nagyobb dinamika), de cserébe kap olyan gyorsaságot, amit nagy testvérében a D5-ben kapna meg a vásárló jóval magasabb összegért.

1559_d500_top

Elődje a D300s (a D400 számozás kimaradt) már kellően megalapozta a Nikon eme kategóriájának a nimbuszát 2009-ben, a maga 7 kép/mp-es sorozatlövési sebességével, a 12 megapixelével és az 51 pontos AF rendszerével és a 6400-as ISO-ig kiterjeszthető érzékenységével. Videózni a kor követelményeinek megfelelően HD-ban lehetett… Azóta persze fejlődött annyit a fototechnika, hogy mára 10 képet készítsen egy másodperc alatt, úgy, hogy eközben 200 RAW-ot is simán lőhetünk, mert bírja puffer. A fókuszpontok száma 153-ra gyarapodott, amiből 99 kereszt típusú, a megapixelek száma most sem veri a csillagos eget, de a maga 21 megapixelével így bőséggel elegendő nagyméretű nyomatokhoz, magazinokhoz, napilapok képanyagához. Az ISO viszont szemlátomást is hatalmasat ugrott, ugyanis kiterjesztve 50-től 1 640 000-ig állíthatjuk be a D500-on. A mostani videós felbontás a szinte kötelezően hozandó 4K.
Tehát nem csak leporolta a Nikon a 300s-t és némi kis csemegét rakott még bele, hanem ez egy teljesen új fényképezőgép, továbbra is a félporofi és profi fotósokat megcélozandó.

Külső és kezelés

Nagyon sok APS-C szenzoros gép járt már a kezemben, azonban a legtöbbjükön érződik, hogy olcsó anyagokból, hétvégi hobbifotósoknak készült, akik nem tartogatják egy-egy rendezvényen, sporteseményen, esküvőn órákon keresztül a fényképezőgépet. Nos, a Nikon D500 messze kitűnik a hasonló méretű szenzorral felszerelt társai közül: masszív, kézreálló és ami a legfontosabb, hogy érződik rajta a minőségi kidolgozás.  A magnéziumötvözetből és szénszálas részekből készült gépváz súlya akkumulátorral, objektív nélkül kb. 860 g, ez egy 70-200-assal, vagy éppen portréoptikával társítva abszolút nem vészes! Vízilabdázók edzését fotóztam vele, kb. másfél órán keresztül folyamatosan és nem éreztem azt, hogy megterhelő lett volna kitartani a fényképezőgépet.

1559_d500_left

Mára már alap szerintem, hogy érintőképernyős legyen a kijelzője a fényképezőgépnek és, hogy dönthető is legyen a különféle fotós szituációkat segítendő. Szerencsére a Nikon nem a konzervatív vásárlók kívánságát hallgatta meg, így a lefelé és felfelé is (oldalirányba nem) kihajtható az érintésérzékeny 8 cm képátlójú, kb. 2,359 megapixeles monitor.

1559_d500_lcd

Igazán elnyerte a tetszésemet, hogy két memóriakártyát helyezhetünk el benne, igaz nem két SD-t, hanem egy XQD-kártyát és egy SD-t. Sajnos azonban a QXD-kártyák nem éppen olcsók, de az a Sony típusú, 16 gigás memóriakártya (H-sorozat, QD-H-16), mit a Nikon Hungária bocsátott a teszthez rendelkezésemre tökéletesen kiszolgálta a gép nagy sorozatlövési képességeit, gyorsan íródtak rá az adatok. Viszont mikor megtelt és egy gyengébb SD kártyára váltott már szenvedett a képek mentésekor. Tehát érdemes azért az a beruházás  arra a QXD-kártyára, ha szeretnénk kihasználni a teljes kapacitását a D500-nak!

Akinek az éjszakai fotózás a szenvedélye az örülni fog annak a funkciónak, hogy nem csak a gép tetején lévő LCD-kijelző világít, ha a bekapcsológombot a kis villanykörte ikonra állítjuk, hanem a funkciógombok is szép, fehéres fénnyel!

Ha már a felső LCD-kijelzőt említettem, a rajta lévő információkból megtudhatjuk többek közt az expozíciós módot, a záridőt, a rekeszt, akkumulátor töltöttségi szintjét, a még készíthető képek számát, az AF mező módját, az automatikus élességállítási módot, a fehéregyensúlyt és fénymérést is. Tehát nem maradunk információ hiányéban semmiképp!

nikon-d300s-vs

Az elődjéhez képest a külsőt tekintve a leginkább felhasználóbarát előrelépés, hogy a mérnökök elhelyeztek rajta egy segédválasztó gombot is, amivel sok más funkció mellett az élességi pontok helyzetét is beállíthatjuk kényelmesen. Ami szerintem kicsit visszalépés, hogy a dedikált AF mező módválasztó gombocska már nincs jelen a D500-ban, míg a D300s-ben könnyen megtalálható volt a gép hátfalán. Mindezzel egyetemben azért igenis előrelépés ergonómiailag a D500! Ezeken túl pozitívum még, hogy a dedikált funkciójú gombok mellett kettő Fn gombot is találunk, amihez tetszőleges műveleteket rendelhetünk hozzá.

Profi szinten – a kihajtható monitor előnyeiről írtakon kívül – az ember csak a keresőt használja a kompozíció megtalálására. Éppen ezért fontos, hogy a keresőjéből számos információt kiolvashasson a fotós. Nem is okoz csalódást, hiszen az AF mező keretén túl az 1,3-szoros DX-kivágás beállításán át, a dőlésjelzőt, billenésjelzőt, az expozíciós és fénymérési beállításokat, a vibrációkijelzést, a vaku kompenzációt és a készíthető képek számát is láthatjuk, ugyanúgy, mint például az Aktív D-Lighting mértékét (ez funkció az árnyékosabb területeket hivatott kissé kiemelni a bebukásból).

Menüje nem tér el a szokásos Nikonos megszokottól, vagyis gyorsan megtalálhatók benne a kívánt beállítási lehetőségek!

A D500-at bevetettem egy család fotózásakor és ahogy írtam, vízilabdázók fényképezésekor is. Két, nagyon fontos tapasztalatot tudtam leszűrni ezen fényképezések alkalmával a fókuszálásra vonatkozólag: szerettem volna ha a családot a fejem felett a masinát kitartva, a monitort használva komponálásra készítek képet. Sajnos azonban egy-két felvételsorozatom nem lett jó, ugyanis érezhetően melléfókuszált Nikkor f/1,8-as, 50 mm-est használva és Nikkor f/4, 70-200 mm-est használva is! Vagyis ez nem lehet az objektívek hibája, csak és kizárólag a kontrasztalapú élességkeresésre tudom fogni, amit élő nézetben használ a rendszer. Ezt a feltételezésem erősíti az is, hogy videózásnál, svenkelésnél, követőfókuszt használva egész egyszerűen random eldobta magát a fókusz! Szóval, ha biztosra akarunk menni, inkább a keresőből komponáljuk meg képeinket! Annál is inkább, mert például a vízilabdázók fotózásánál nagyon precízen dolgozott a fényképezőgép! 3D fókuszálásra kapcsoltam, ami azt jelenti, hogy ha bemértem az alanyom, akkor azt követi is, oda élesít, ahol éppen tartózkodik! Több száz képet is lőttem, de melléfókuszálással csak elenyésző esetben találkoztam!

Egyéb alkalmakkor még rossz fényviszonyok között is helytállt a fókuszrendszere, nem okozott neki problémát félhomályban nagyon gyorsan megtalálni az élességi pontot!
Érdemesnek vélem kiemelni a fókuszrendszer taglalásakor, hogy a fényképezőgép az élességállításhoz 153
élességpontot használ, a felhasználó ebből 55 pontot tud beállítani. Ez pedig kellően nagy és szépen lefedi a teret, akár riportfotózásnál vagy éppen portrézásnál is.

fokuszpontok

Mint ahogyan a 4K szinte evidencia számba megy manapság a képalkotás világában, ugyanúgy “kötelező elem” a gyors megosztás funkciója is! Erre a Nikon az Androidra és iOS-re kifejlesztette a SnapBridge nevű app-ot, aminek segítségével akár a JPEG-ben lőtt fotóinkat automatikusan az okoseszközre exportálhatjuk, de telefonunk, tabletünk távkioldóként is funkcionálhat, vagy a készített fényképeket is megtudjuk nézni. Használata Bluetooth igényel, de a masina WI-Fi funkcióval is rendelkezik, viszont GPS nincs beleépítve.
Én is kipróbáltam a SnapBridge alkalmazást, viszont az adatkapcsolat létrehozása a két eszköz párosításakor többször kudarcba fulladt, amit jóhiszeműen a már két éves telefonomnak tudok be. De amint létrejött az adatátvitel, flottul működött mind az applikáció, mind pedig a fényképezőgép közötti vezérlés is!

Képminőség

Királykategóriás gép. Így szigorúan ennek megfelelőnek kell lennie a képminőségnek! Azt, hogy ISO 3200-nál zajos képet adjon itt megengedhetetlen és ahogy az elvárható: nem is ad zajos képet! Számos körülmény között igyekeztem meggyőződni arról, hogy a D5 kistestvérébe épített szenzor mit tud, és bátran kijelenthetem, hogy APS-C-s kamerák közt messze-messze, karcsapásokkal lehagyva a kategóriatársakat az élbolyban tündököl! (Fizikai korlátaiból adódóan nem tudja elérni a full frame-s fényképezők paramétereit.)

Nézzük is csak meg, hogy milyen remekül kezeli a zajosodást a fényképezőgép! Kiterjesztve 50-től 1 640 000-ig állíthatjuk be az érzékenységi tartományt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ISO 25 600-nál már korlátozottabban érdemes feljebb tornászni az ISO-t, hiszen az efeletti tartományban már azért itt is észrevehetően megjelenik a fránya zajosodás! (A fotókat Camera RAW programban dolgoztam ki, kizárólag csak a hőmérsékletet módosítva, az eredeti képek zip-elve, ide kattintva letölthetők!)

Rekesz: f/7.1, záridő: 1/200sec, érzékenység: ISO-1 683 400, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/6.3, záridő: 1/160sec, érzékenység: ISO-819 200, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/5, záridő: 1/100sec, érzékenység: ISO-409 600, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/4.5, záridő: 1/80sec, érzékenység: ISO-204 800, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/3.5, záridő: 1/50sec, érzékenység: ISO-102 400, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/3.5, záridő: 1/50sec, érzékenység: ISO-81 275, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/3.2, záridő: 1/40sec, érzékenység: ISO-64 508, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/3.2, záridő: 1/40sec, érzékenység: ISO-51 200, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2.8, záridő: 1/30sec, érzékenység: ISO-40 000, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2.8, záridő: 1/30sec, érzékenység: ISO-32 000, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2.5, záridő: 1/25sec, érzékenység: ISO-25 600, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2.5, záridő: 1/25sec, érzékenység: ISO-20 000, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2.2, záridő: 1/20sec, érzékenység: ISO-16 000, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2.2, záridő: 1/20sec, érzékenység: ISO-12 800, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2, záridő: 1/15sec, érzékenység: ISO-10 000, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2, záridő: 1/15sec, érzékenység: ISO-8000, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/2, záridő: 1/15sec, érzékenység: ISO-6400, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/8sec, érzékenység: ISO-3200, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/4sec, érzékenység: ISO-1600, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/2sec, érzékenység: ISO-800, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1sec, érzékenység: ISO-400, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1.6sec, érzékenység: ISO-200, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 3sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 4sec, érzékenység: ISO-80, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 5sec, érzékenység: ISO-64, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 6sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.

A képek dinamikája szintén meghaladja kategóriatársainak többségének a dinamikáját! Kiváltképpen a bebukott fotóinkat tudjuk meglehetősen szépen “visszahozni”. Örömteli dolog, hogy a sávosodás, színzaj megjelenése nem érhető tetten a korrigált fotókon!

A D500 RAW, JPEG és TIFF formátumban tud fényképeket készíteni. RAW-ból veszteségmentes tömörítettet, tömörítettet és tömörítetlent tud úgy, hogy eközben a bitmélységet 12-re vagy 14-re tudjuk állítani. A képméret pedig nagy, közepes és kicsi lehet, amit befolyásolhat az, hogy DX vagy 1,3-as szorzójú képkivágáshoz állítunk be. Természetesen a RAW (NEF fájlkiterjesztésű) JPEG is társítható, miközben akár az egyik formátumot a QXD kártyára, míg a másikat az SD kártyára menti.

Rekesz: f/9, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/9, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/9, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/9, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/2sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/2sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/2sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/2sec, érzékenység: ISO-50, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/16, záridő: 1/80sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/16, záridő: 1/80sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/16, záridő: 1/80sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/16, záridő: 1/80sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/4, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-200, gyújtótáv: 200mm.
Rekesz: f/4, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-200, gyújtótáv: 200mm.
Rekesz: f/4, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-200, gyújtótáv: 200mm.
Rekesz: f/4, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-200, gyújtótáv: 200mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/250sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.
Rekesz: f/1.8, záridő: 1/8000sec, érzékenység: ISO-100, gyújtótáv: 50mm.

Érzésem szerint a kiégett részeket nehezebb korrigálni, mint az alulexponáltakat, de azért így is a 2 fényértékkel túlexponált szegmensek visszahozhatók, míg a sötét részek az 5 fényérték pluszt is simán bírják alacsonyabb ISO tartományban.

Videó

A 4K-s videókészítés lehetősége kecsegtető lehet azon felhasználók számára, akik a fotózás mellett vállalnak videós megbízásokat is, vagy azon fotóriportereknek is, akik a hírportáluk számára videóriportokat is szoktak készíteni. Azonban a D500 videós képességeinek taglalásakor kiemelten foglalkozni kell azzal a bosszantó jelenséggel, amire már tettem utalást, vagyis, hogy a kontrasztalapú fókuszrendszer nem végzi tökéletesen a dolgát, mivel teljesen váratlan helyzetekben egyszerűen elveszti a fókuszt a gép. Erre csak egy megoldás van: manuálisan fókuszálunk videózás közben! A teszt alatt a hiba sokszor előjött, különféle optikáknál is, ezért a probléma forrása nem a ráhelyezett objektívek helytelen működéséből adódik. A 4K-s videókról még érdemes tudni, hogy nem a DX formátumot kapjuk meg, hanem annak egy csonkított változatát, ami 1,5-szöröse a DX-formátumban érvényes gyújtótávolságnak. A Full HD és a HD már a DX formátumban megszokott gyújtótávval egyenértékű képkivágást eredményez, ezekhez pedig Elektronikus VR-t is bekapcsolhatunk, a remegéseket, bemozdulásokat kiküszöbölendő.
Profi videósok számára fontos, hogy külön megvásárolható ME-1 sztereó mikrofon vagy ME-W1 vezeték nélküli mikrofon használható hozzá. Fülhallgatót pedig bármilyet csatlakoztathatunk hozzá, aminek jack-dugója van, szerencsére erre a Nikon nem talált ki külön szabványt, mint ahogyan az Apple tette a 7-es iPhone-al.

Előjáróban bemutatom azokat a képkockákat, amit a fényképezőgép 4K-ban képes rögzíteni:

nik_5809

nik_5810

Itt pedig a D500-zal készült videók tekinthetők meg. Mindegyiket követő fókuszos üzemmódban készítettem, hiszen erre lehetőséget nyújt a kamera, de ahogy látszik, gyakran “elugrik” az élesség magától:

Összegzés

Olyan profiknak ajánlható a Nikon D500, akik igényesek a képminőségre és akik gyakorta fotóznak pörgős eseményeket, akár gyengébb megvilágítás mellett, és fontos számukra, hogy a kép vágása nélkül is közel legyenek a történésekhez. Portré és esküvőfotósoknak, akiknek a kis mélységélesség a döntő szempont, marad a nagy testvére, a D5 vagy ez másodgépként, hiszen gyorsasága példamutató lehet a full frame-es gépeknek is!

A kiváló képminőséget tudnám rögtön megemlíteni, hiszen parádésan jól kezeli 25 600-ig az ISO-t, dinamikája pedig varázslatos, miközben abszolút nem zavaró, hogy “csak” 21 megapixeles felbontása. Pont elegendő arra a célra, amire kitalálták, és az 1,5-ös szorzónak köszönhetően jobban rátudunk közelíteni a témára, így alkalmas akár vadfotózásra, sportfotózásra is. Mindezt olyan tulajdonságok erősítik, mint a páratlan gyors automatikus élességállítás és 10 kép/mp-es sorozatlövési sebesség. Itt ismételten szeretném megemlíteni a keresőből elérhető követőfókusz nagyszerűségét, ami a vízilabdaedzésen nagyon jól teljesített! Hosszabb távú fényképezésnél, mint például egy meccsen kiváltképp fontos, hogy ergonomikus gépet tartsunk a kezünkben, ami kézre áll és nem fárasztó tartogatni, ebből a szempontból is jó választás a Nikon D500! Ehhez kapcsolódva jegyzem meg: a gombok háttérvilágítása sötétben megint olyan kényelmi funkció, ami igazán hasznos a gyakorlatban! Nekem igencsak pozitív dolog az, hogy érintőképernyős és kihajtható a monitor, ezt érdemes lenne a többi gyártónak is példaképnek tekinteni, hiszen sok profi kategóriás fényképezőgép nem rendelkezik ilyen felhasználóbarát funkcióval. Nagyon jól jön beltéri események rögzítésénél, hogy rendelkezik villódzáscsökkentővel, aminek a hiánya korábban komoly bosszúságot okozott ilyen körülmények között fényképezve.
A 4K videó minőségét megfelelőnek tartom, viszont nem igazán tetszett benne, hogy kisebb képkivágással dolgozik, mint a DX-es kivágás alapjáraton. Az emlegetett elkúszó fókusz jelenségét pedig nagyon illendő lesz kijavítania a Nikonnak a következő típusban, mert talán ez az egyetlen egy olyan pontja a masinának, ami egyértelműen negatívum!

Pro

Fantasztikus képminőség

Remek autofókusz rendszer

Kiváló sorozatlövési képességek, hatalmas puffer

Nagyon jó ergonómia

Masszív szerkezet

Két memóriakártyát is helyezhetünk bele

USB 3 csatlakozó

Érintőképernyős és kihajtható monitor

4K-s videózási lehetőség

Kontra

Videózásnál és élőképes nézetnél elkalandozó fókusz

Drága