Általában megszokták kérdezni tőlem a téma iránt érdeklődő ismerőseim, hogy mennyire kell színesíteni egy cikket, mennyire kell “jót írni” egy fényképezőgépről. Ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy semennyire, teljesen szabad kezem van, csak a száraz tényeket öntöm egy olvashatóbb cikk formájába. Ha pedig magával ragad egy gép, azt nem rejtem véka alá! Volt már nálam a Pentax K-3 II és az a gép is lenyűgözött. Lelövöm a poént: a KP is teljességgel magával ragadott! De miért is? Ezt most részletesen kifejtem!
Gyakorlatilag előzmény nélküli a KP, vagyis ezt úgy értem, hogy nem volt típuselődje, így azzal nem is lehet összevetni. Konkurenciája nagyjából a Canon 80D és a Nikon 7500D (házon belül még a K-3 II is ide sorolható), igaz azok megjelenésükben profibbnak hatnak. Azért hatnak profibbnak, mert találunk rajtuk felső státusz LCD-t, vagy érintőképernyőt (mindegyik típusban kihajtható a monitor!). ISO-ban 819 200-ig mehetünk el, ennél csak a most megjelent Nikon 7500D tud nagyobb értéket felmutatni a maga 1 640 000-es teljesítményével. Viszont az említett készülékekben nincs beépített stabilizátor, nagy felbontású kép üzemmód. Megapixelekben 24-et tud alapból, csakúgy, mint a 80D, míg a 7500D 21 megapixeles. Képérzékelője APS-C-s, de leheletnyivel nagyobb, mint a Canoné, 23,5 x 15,6 mm-es. Fókuszpontból 27-et kapunk, a Canon a 80D-ben 45-öt, a Nikon 51-et ad. A most felsorolt gépek közül csak a Nikon tud egyel több képet egy másodperc alatt készíteni, konkrétan 8-at. Nagyjából így fest az összevetés a főbb paramétereket tekintve.
Specifikáció
Maximális képfelbontás | 6016 x 4000 pixel |
Tényleges pixelszám | 24 megapixel |
Érzékelő mérete | APS-C (23,5 x 15,6 mm-es) |
Színtér | sRGB, Adobe RGB |
ISO | Auto, 100-819 200 |
Képstabilizátor | 5 tengelyes, +5 fényerő |
Autofókus segédfény | van |
Manuális fókusz | van |
Fókuszpontok száma | 27 |
Objektívbajonett | Pentax KAF2 |
Gyújtótávolság szorzó | 1,5 |
LCD | billenthető |
Maximális zársebesség | 1/24 000 |
Folyamatos sorozat | 7 kép/mp |
Fénymérési módok | Multi, középre súlyozott, spot |
Videóformátum | MPEG-4, H.264 |
Külső mikrofon | csatlakoztatható |
WI-FI | van |
Súly | 703 g |
Méret | 132 x 101 x 76 mm |
Kézbe véve
Amikor kicsomagoltam a Fotoplus által rendelkezésemre bocsátott fényképezőt, nagyon meglepődtem, hogy milyen pici. Ha kicsi, akkor bizonyára nem is passzol jól a kézbe – gondolná az ember. Azonban egy kiváló ötlete volt a Pentax feljesztőmérnökeinek, mégpedig az, hogy cserélhetővé tették a markolatát!
Szerencsére a Pentax KP-hez jár egy imbuszkulcs is és három különféle méretű markolat is. Mindegyik eltérő tappancsú emberekhez lett tervezve, így a kis kezű hölgyek vagy éppen a vasöntödei melós férfiak is megtalálják a maguk tenyérméretéhez illőt! 🙂
Van ebből a KP-ből hagyományos fekete és fekete-fémszínű változat is. Szerintem ez utóbbi szebb, de tudásbeli különbség nincs köztük természetesen.
Az anyagválasztás a komolynak tekintett full-frame-es vázakéra jellemző, hiszen a fő alkotórésze a fém (magnézium), az igényes gumírozás és a minőségi műanyagok együttese. Nem csak, hogy por és ütésálló, de például ennek a videónak a tanúsága szerint még azt is jól bírja, ha a csap alá tesszük és vizet eresztünk rá:
Ezt a fényképezőgépet nem csak a stúdióba tervezték, ezzel a Szaharában, az esőerdők mélyén vagy éppen a mélyhűtőben, és ezek szerint a zuhany alatt is lehet fotózni, hiszen a gyári specifikációs leírás szerint -10°C és + 40°C mellett 85%-os páratartalomnál is működőképes marad. Persze, ezek gyári adatok, bizonyára a még hidegebben sem nyomja be az unalmast! Komolyra fordítva: olyan extrém körülményeknek is ellenáll, amik nagyon nem mindennapos szituációk, ebből kikövetkeztethető, hogy masszív, tartós masinának ígérkezik!
Letisztult formavilága ellenére a más típusról áttérő felhasználók eleinte keresni fogják a gombok funkcióit, például nekem is kellett egy jó hét mire a kitapasztaltam, hogy hol és mit találok.
A Pentax K-3 II-be már nem fért vaku, hiszen a helyére egy GPS-t tettek, de a KP-ben nincs GPS, így marad hely egy ISO 100-on 6 méter hatótávolságú vakunak.
Elég bőkezűen bánt a Pentax a testreszabható, programozható gombok számával, ugyanis az intelligens funkcióbeállításból hármat, míg az előre beállítható expozíciós értékekből ötöt tudunk kiválasztani.

SD kártyából egy darabot képes befogadni. Mondjuk a konkurencia sem képes kettő adathordozó használatára egyszerre a gépvázban.
Menürendszere nekem nagyon kesze-kuszának tűnik és megjelenési stílusában inkább a ’90-es évek elején készült ipari gépek kijelzőjén látható grafikát juttatja eszembe:
Persze ez egy esztétikai kérdés, semmit sem változtat a minőségen, vagy a működésen, de azért bízom abban, hogy egy következő változatban a kornak megfelelő design-al jelenik meg!
Működés közben
Mivel tükörreflexes gép, ezért a pentaprizmás keresője van. Ez a kereső 100%-os lefedettséget biztosít. Hasznos tulajdonsága, hogy megjeleníti a szintjelző gomb megnyomása után a vízszintes dőlés mértékét is! Az élőképes fotózás esetében pedig a függőlegestől való eltérést is láthatjuk.
Alapvetően a kezelése (azon kívül, hogy máshol van minden gomb és menüpont) nem tér el a többi DSLR-től, csak megszokást igényel. Ugyanúgy van gyorsmenü, látunk minden expozíciós információt visszajátszás közben, tehát nincs kihagyva belőle semmi, használatot segítő elem!
Nálam a fókuszálás minősége, sikeressége döntő szempont egy fényképezőgép megítélésénél. Van úgy, hogy olyan modellt kapok tesztelésre, ami nem mindig tud precízen élességet állítani (vagy éppen az optika nem képes a normális élességállításra). Ez azért hatalmas nagy gáz, mert mondjuk ha egy esküvőnél, a jegygyűrű felhúzásánál nem kapja el az tökéletesen az élességet, akkor kb. fújhatjuk is az egész napos erőfeszítésünket! Életlen képeket átadni egy ilyen fontos momentumról, hatalmas nagy kibabrálás a párral! Szerencsére a Pentax KP nem üt övön alul, de még egy gyomrost sem küld be a szerencsétlen fotósnak, mert tökéletesen korrektül működik a kontrasztalapú fókuszmechanizmusa! Kevés fényben, majdhogynem homogén felületen is pillanatok alatt élességet állít a 27 pont valamelyikén! Talán csak a követőfókuszt tudnám kissé lassabbnak, cseppet bizonytalannak tekinteni. Az AF aktív területe lehet: arcfelismerő, követő, több AF-pontú, választásos és szpot.
Exponálni az elektronikus és a mechanikus zár segítségével is tudunk. Elektronikus esetében 1/24000 a legkisebb záridő, mechanikusnál pedig 1/6000. Az előbbi zár esetében számolnunk kell azzal, hogy ha mozgó tárgyat fotózunk, akkor megjelenik a “zselé hatás”, ilyen paralelogramma alakú lesz az úton normál tempóval haladó autó:
Azért nem kell megijedni, mert ez nem a Pentax sajátossága, gyengesége, minden olyan fényképezőnél előfordul, ahol lehetőség van az elektronikus zár alkalmazására is. Ha nem mozgó tárgyat fotózunk, akkor nincs ez a hatás, a következő kép is bizonyítja, de ha a fenti, autós képnél támfalat nézzük meg, akkor látható, hogy semmi különös elmozdulás nincs rajta!
Említettem, hogy ebben a kamerában nincs GPS, azt külön kell megvásárolni hozzá, így a helyére befért egy vaku is, ami nagyjából elegendő arra, hogy egy szobában megfelelő derítést biztosítson. Viszont például a 16-85 mm-es objektív esetében (napellenző nélkül is) kisebb árnyékot vet az objektív széles látószögnél:
A vaku üzemmódjai ezek lehetnek:
Automatikus villanás | A fényképezőgép automatikusan méri a környező fényt, és eldönti, hogy szükség van-e a vakura. |
Auto vaku + vörös szem | Elővillanást végez a vörösszemhatás csökkentése érdekében, mielőtt az automatikus vakut villantaná. |
Vaku be | A vakut minden felvételnél villantja. |
Vaku be + vörös szem | Elővillanást végez a vörösszemhatás csökkentése érdekében, mielőtt a fővakut villantaná, és minden képnél vakuzik. |
Hosszú szinkron | Lassú zársebességet állít be, és minden képnél elsüti a vakut. Olyankor használja, ha például naplementés hátterű portrét készít. |
Hosszú szinkron + vörös szem | Mielőtt a fővakut hosszú szinkronnal sütné el, elővillanást végez a vörösszem-hatás csökkentése érdekében. |
Szinkron második redőnyre | Közvetlenül az exponálás előtt villantja a vakut. Lassú zársebességet állít be. A mozgó tárgyakat úgy fotózza, mintha azok fénycsíkot húznának maguk után. |
Vaku kézi villantása | A vaku teljesítményét FULL (teljes) és 1/128 között állíthatja. |
Vezeték nélküli (vezérlő) | A külső vakut szinkronkábel nélkül szinkronizálja. |
A csodálatosan jól működő képstabilizátor nagy segítség lehet, ha kevés a fényünk, mert megtoldhatjuk akár 5 fényértékkel is a kézből exponált képek fényerejét! Például ezt (full frame-re átszámolva) 390 mm-en, 1/40-nél lőttem:
Ezt a felvételt pedig 58 mm-en, 1/25-nél készítettem:
Aki fotózik, az tudja, hogy ilyen zársebesség mellett nem lehet kitartani a fényképezőgépet bemozdulás nélkül. Bátran állíthatom, hogy a Pentax stabilizációs megoldása feldobja a konkurenciának a labdát és eddig nem nagyon tudták lecsapni!
Az akkumulátora lehetne erősebb, vaku nélkül 420 képet lehet vele készíteni. Ezért javaslom, hogy érdemes kettőt is beszerezni belőle!
Manapság már elengedhetetlen kellék a gyors képmegosztás támogatása okostelefon segítségével. A Pentax telefonos applikációja olyan, mint a többi gyártó hasonló terméke. Böngészhetünk az elkészült képek mappájában vagy éppen távolról exponálhatunk. Lefagyást vagy lassú működést nem tapasztaltam egyszer sem a WI-FI alapú adatátvitel közben.
Képminőség
A Pentax egyik nagy újítása, hogy szenzoreltolásos technikával több képből gyúr össze egy nagy felbontásút. Ha nincs bekapcsolva a mozgáskorrekció, akkor a mozogó tárgyak szellemképesedést idéznek elő a felvételen. Kipróbáltam ezt a szuper nagy felbontást, de szemmel látható különbséget nem tapasztaltam a hagyományos módon és az így készített kép között.
Fontosnak tartom még megemlíteni itt a képminőségnél, hogy nem került AA szűrő a fényképezőgépbe, ezért a képélesség még erősebbé válik. Azonban vannak olyan szituációk, amikor nincs szükség arra, hogy minden egyes kis apró porszám markánsan, élesen látszódjék, ezért ez a funkció az AA szűrő háromfokozatú szimulálásával ki is iktatható.
Az ISO 819 200-ig csavarható fel, ami brutálisan magas érték, de ezt nem igazán fogja kihasználni senki, hiszen 12 800-as vagy maximum 25 600-as ISO-nál fényerős objektív mellett inkább csak vésztartalék nagyon extrém körülményekhez. Ez a kijelentő mondatom nem csak erre a gépre vonatkozik, hanem az összes többire is! Például én, mint gyakorló fotós sem megyek 12 800 fölé, mert nincs rá szükség! A KP által készített tesztképekből az is kiderül, hogy 12 800-ig kifejezetten szép textúrájú képeket készít, felette kezd észrevehetővé válni a zaj és 51 200 felett már tényleg nagyon zavaró. De mielőtt valaki ájvékolni kezdene, hogy 51 200 felett mennyire zajosak a képek, nekik nyomatékosítanám: gyakorlatilag nincs olyan körülmény, amikor az ember kihasználná ezt a nagyon magas ISO-t. Mint ahogyan az utolsó kép exif adataiból is kiderül, 1/6000-es záridővel készült este. Nem nagyon létezik olyan helyzet, ami indokolna este vagy tulajdonképpen bármikor ilyen kicsi záridőt…
Tehát amit a 12 800-ig kapunk az egyenesen parádés, pont ezért is érdemes nagy felbontásban letölteni a fotókat, hogy mindenki meggyőződhessen erről!
Lássuk akkor az ISO-sort! (A teljes felbontású Raw képek itt érhetők el!)














Dinamikában megint csak szuperül teljesít a kis Pentax KP! Gyakorlatilag +5 fényértékes javítás is megvalósítható, ráadásul a kiégett területek mentését is kiválóan támogatja!
Íme:
















Természetesen ezeket a képeket is le lehet tölteni megszemlélésre és meg lehet róla bizonyosodni, hogy észrevehetően nem roncsolódik a kép egy-egy ilyen kidolgozásnál. A fotók letöltés után is a fotoblog.hu tulajdonát képezik, azok utólagos felhasználása szigorúan tilos az írásbeli hozzájárulásunk nélkül!
Videó
Jó, jó végül is jó a videózási képessége, csak én egy ilyen 400 000 Ft-ba kerülő kamerától azért elvárnám már a 4K-t. Nem leszólóan mondom, de, hogy egy alap kis gép, egy belépő szintű DSLR nem tud 4K-t, az oké, mert szinte biztos, hogy nem profi videográfusok vásárolják azt. A hétköznapi felhasználóknak – köztük nekem is, mert jó ideje nem videózok már – teljesen tökéletes a HD vagy full HD. A számítógépük úgysem tudná lejátszani a 4K-t és nincs is 4K képes monitoruk. (Nem azért írom, mert tahó módon általánosítani akarok, de a 4K lejátszására és megvágására alkalmas készülékek még nem elterjedtek. A most kapható olcsóbb laptopok sem 4K felbontásúak és megvágni sem lehet rajtuk az ilyen nagy videókat!) Azonban aki a fotózás mellett bevállal videós munkákat is nekik már nagyon fog hiányozni ennél a gépnél a 4K, ugyanis számos olyan effektet tud beépíteni a projektbe, amit kisebb felbontásnál nem tudna! Legyen szó akár digitális varioról, vagy slider-ezésről…
A képminőséggel meg voltam elégedve, nincs panaszom rá. Természetesen aki profi videós az mikrofont szerel a kamerára, nem hagyja, hogy a szélzaj tönkre tegye a felvételt! 🙂
Fájlformátum | MPEG-4 AVC/H.264 (MOV) Motion JPEG(AVI) Intervallum mozgókép felvételhez |
Rögzített pixelek száma | Full HD(1920×1080, 60i/50i/30p/25p/24p) HD (1280×720, 60p/50p/30p/25p/24p) |
Autofókusz | kontraszt érzékelős |
AF mód | Egyszeres AF (AF.S), Folyamatos AF (AF.C) Folyamatos AF (AF.C) csak a megfelelő objektívvel elérhető |
AF területe | Több AF pontok, kiválasztott, spot |
Focus Peaking | Zóna megjelenítése / Zóna kiterjesztése / Kikapcsolva |
Hang | Beépített sztereo mikrofon, külső mikrofon (sztereo felvétel lehetséges) Felvételi hangszint állítása lehetséges |
Felvételi idő | 25 percig, automatikusan kikapcsol, ha a kamera belső hőmérséklete túl magas |
Egyedi képek | Világos, Természetes, Portré, Tájkép, Élénk, Ragyogó, Fakó, Dia, Monochrome, Kereszthívás (Véletlen, Előre beállított 1-3, Kedvenc 1-3) |
Digitális szűrő | Színkivonat, játékkamera, retro, erős kontraszt, árnyékolás, fordított szín, monochrome |
Összegzés
Egy kiváló minőségű kamerát ismertem meg a KP személyében, ami képminőségével hozza a pár évvel korábbi full frame-es DSLR-ek szintjét. Sőt! Tovább megyek! Ez az eddigi legjobb képérzékelővel megáldott APS-C szenzoros gép, ami valaha a kezemben volt! Ha egy másik képalkotással foglalkozó világcég termékmenedzsere lennék, akkor azt tűzném ki célul, hogy ezt a minőséget üssük meg! Tényleg töltsétek le a Raw fájlokat, mert látni fogjátok, hogy ISO 12 800-ig csodálatosan kezeli a zajosodást, tényleg nincs nagyon párja a piacon!
A masina igazi hátránya a videózásnál domborodik ki. Vagyis, hogy ehhez a minőségű kamerához kötelező lett volna a 4K! Nem is értem, hogy miért hagyták ki a Pentaxos fejlesztők, mivel ezzel is lehetne átcsábítani más márkáktól vevőket, méghozzá nem is keveset!
A 27 fókuszpont nekem nagyjából elegendő volt. A kontrasztalapú mechanizmus jól végezte a dolgát, csak folyamatos fókuszálásnál éreztem kis bizonytalanságot.
A 7 kép/mp-es sorozatlövés hasznos sporteseményeknél, vagy éppen rendezvényeknél és még a puffere is bírja szuflával, igaz betelve, másodpercenként úgy kb. 2 képet tud készíteni.
Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a képstabilizátorról is, mivel – mint ahogyan a tesztképekből is látszik – alacsony záridőnél sem tapasztalható bemozdulás!
Amit kritizálni tudok még, az a borzasztóan kusza és csúnya menü, ezen mindenképpen változtatni kellene! És szerintem ehhez a minőséghez igenis hozzátartozna egy felső státusz LCD is!
Na, de az én agymenésemnél, a menü grafikájánál azért fontosabb, hogy a Pentax KP szinte elpusztíthatatlan, masszív szerkezete speciális körülmények közötti fotózásra is alkalmassá teszi akár fagyban, hőségben vagy szakadó esőben is!
Nagyon strapabíró váz
Gyors működés
Fantasztikus stabilizátor
Parádésan jó képminőség
Szuper nagy felbontású képek
Nagyon nagy ISO kiterjeszthetőség
Remek dinamikatartományú képek
Nincs aluláteresztő szűrő (és lehetőség a szimulálásra!)
Gyors autofókusz
Kézreálló szerkezet a cserélhető markolatnak hála
Gyors adatátvitel
Nem érintésérzékeny a képernyője
Kissé avítt megjelenésű menü
Nincs 4K támogatás
Nincs lehetőség kisebb méretű RAW-ok készítésére